2016. május 31., kedd

Facebookra a diktatúrának is szüksége van

Reklám kampány internet Korea
A vezér mindenhez ért

Van, aki SMS-t is küldhet Észak-Koreában

Az Észak-Koreai diktatúrában is kezdenek arra rájönni, hogy a mindenható vezetésnek is szüksége van az elektronikus marketingre. A szokásos reklámfogásokat a rendszer megalakulása óta alkalmazzák: a televízióban propagandafilmeket vetítenek, minden sarkon plakát díszeleg. Nagyon sokan vannak azonban, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy tv készüléket vásároljanak, viszont egy egyszerű mobiltelefont, mely csak a hivatalos Észak-Koreai szolgáltató hálózatán használható, talán vásárolhatnak maguknak. A mindenütt harsogó propaganda szövegek és a plakátok mellett tehát bevetik a tömeges SMS küldés marketing kampány technológiáját is.

Saját Facebookkal próbálkozik a rezsim

Észak-Koreában nagyon kevés embernek lehet számítógépe, még kevesebben vannak, akik rendelkezhetnek internet hozzáféréssel, ők is csak az ország belső hálózatát használhatják. A világhálóra való kilépést szigorú engedélyekhez kötik és csak felügyelet mellett tehetik meg az arra érdemesek. Az országban korábban a külföldiek használhatták a hivatalos szolgáltató internet hozzáférését, mostanra azonban teljesen letiltották a Facebook, Twitter és Youtube hozzáféréseket. Azonnali üzeneteket pedig egyáltalán nem lehet küldeni az interneten keresztül.

Talán azért, hogy az internet hozzáférés kiváltságával rendelkezőknek alternatívát nyújtsanak, vagy azért, hogy az illetéktelenül belépni akaróknak csapdát állítsanak, az Észak-Koreaiak saját Facebook klónt hoztak létre. Az oldal meglehetősen egyszerű szerkezetű, az interneten található ingyenes weboldal szerkesztővel készítették el.

Miután egy amerikai diák felfedezte az oldalt, és sikerült is belépnie, elérhetetlenné tették azt. Most mindenki azt találgatja, hogy vajon ki és milyen céllal készítette az oldalt, mert a legtöbb koreai kötődésű oldalt kínai szerverről üzemeltetik. Véleményünk szerint a rezsim új marketing kampány akciót szeretne indítani, a tömeges SMS küldés mellett.

Facebookra a diktatúrának is szüksége van, nem csak a szabad országoknak.  Facebook klónt hozott létre Észak-Korea, hogy ezzel is bővítse marketing kampány lehetőségeit és csapdát állítson a renitenseknek. A legfontosabb kifejezések: Facebook, Észak-Korea, mobilmarketing, tömeges SMS küldés, reklám, kampány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése